Nemtomhányéves koromban, fogalmazzunk úgy, hogy valahol 80-120 centiméteres testmagasságom idejében azt hiszem, hogy karácsony tájékán (de nem vagyok biztos benne, az biztos, hogy hideg volt, a körülményeket ismerve is) történt: /Te is utálod a szóismétlést? Én is, biztos./
Szomszédunkba egy fiatal pár költözött. Apuanyunak nagyon szimpatikusak voltak, még az igen kimerítő, fárasztó, szívbajos balázsvállalás előtti időszakra emlékeztette őket a párocska.
Egyik este lefektetésünk utánra szerveztek egy kis összejövetelt az új szomszédoknál. A lelkünkre kötötötték, hogy alszunk majd, és semmi gáz nem lesz. Elaludtunk apuanayu átment magát jólérezni..
Balázs üvöltve felriad 54 méter mély rossz álmából. "Anyuuu!"- kiabáltam. De nem jött válasz. Rohadtul ment a fűtés, ezért mielőtt expedícióra indultam, - az "én most megynyugtattatom magam Anyuval!" - gondolattal. -szabadon eresztettem a krákent. (értsd: levettem a pizsit)
Császkáltam a házban, sehol senki, csak tesóm mondta, hogy " feküdj már vissza aludni!",mikor beugrott, hogy átmentek szomszédba.
Leszarom! Meg kell keresnem Anyut! Bejárati ajtót ráncgálom, nem nyílik. Megtaláltam a kulcsot, nem érem fel, fasza. Konyhából odavonszoltam egy széket (útközben eltörtem egy vázát, lelöktem a porcelán szalvétatartót a polcról, ami atomjaira hullott) "BALÁZS, MICSINÁLSZ?! MEGMONDALAK ANYUÉKNAK!" - Ne fáradj, majd én közlöm velük, csak érjek oda!
Felálltam a székre, kinyitom a zárat, leestem a székről, seggre. Sírás. Mostmár tuti szükség lesz Anyura ennyi testi-lelki traumát nem lehet elviselni, képtelenség.
Megindultam, kb 60-100 méterre elhelyezkeő szomszédhoz, egy szál brében, védtelenül, vaksötétben. Megyek, megyek,, úgy 5 méter után megijedtem, mivel nem volt nálam semmilyen önvédelmi eszköz, jómagam pedig még csoffadt voltam az utcai harchoz, így féltem mindentől, de nem szartam be, mert az addigra már belém is fagyott,
Visítva rohantam a házhoz..,odaertem, újabb problémába botlottam. Szomszéd bejárati ajtaja... Testmagasságom még mindig adott volt, nameg akkori eszem is. Hogyan jelezzek, hogy igazából én nagyon szeretnem látni Anyukámat, de lassan kezdek ott tartani, hogy mindegy kit látok, csak adjon egy takarót, mert lefagytak a testrészeim?! A csengőt nem értem fel, kopogni meg még nem tanítottak meg..viszont üvölteni autodidakta is tudtam. Neki is álltam.. Nyílk az ajtó..szomszéd srác néz, néz, "Baazmeg! - Cs..cs..cs.csó...csókol..csókolom, i..iii.itt vaan .aaha.annyu?- feleltem vacogva. Beüvölt, a házba, hogy "Péter, ez itt a Ti gyereketek? Gyertek lécci!" (Bele sem merek gondolni, hogy mit lépett volna, ha nemleges választ kap)
Apuanyu odarohan. Fater, mikor meglátott, a szûletett intelligenciáját már az alkohol miatt elfedett állapotban megszólal: - Bazzzeg, Andris, tényleg tud ez a pálinka!
Szomszéd rámdobott egy vastag törölközőt. - valszeg arról ugrott be az egész, mert abba (itt most véletlenül se gondoljon senki arra a négytagú svéd popegyüttesre) törölköztem nemrég - (MICSINÁLSZ, NEMMEGMONDTAM, HOGY NEGONDOLJÁ' RÁ?!)
Lebaszott mindenki.
Anyum a kötelező szívroham után pedig hazavitt..
Majd jutalmul mesélt nekem a kolbászos bácsiról.. "Nagy szerencséd volt, hogy nem járt a környéken! - Mér ki az? - A hentesnek viszi a húst, és eltévedt gyerekeket darál le kolbásznak! Rendesen beszaratott, és nem csináltam ilyesmit ezek után.
Nesze Neked spártai gyereknevelés..
Innentől kezdve, ha mondták a kolbászos bácsi kifejezést, hülye fejet vágva összerezzentem.
Évekkel később egyik barátnőm nem is értette e jelenséget egy egészen más jellegű szituáció kibontakozása közben, mikor ő mondta nekem, hogy "kolbászos bácsi".
