A zegyetemen minden őszi félév első hete minálunk' ilyen "orijentációs' hétnek" nevezett misztérium volt. (Visszagondolva szerény véleményem az, hogy ez a tanárainknak, és nekünk is ajándék idő volt. Leküzdeni az esetleges nyárról visszamaradt másnapokat ,illetőleg a tanárok lelki felkészülését/megerősítését (elő)segíteni a kurvasok hülyegyerekkel való foglalkozással járó stresszre/agyfaszra.)
Szóval igazából nem történik semmi, csak "Hogyan működik a Zegyetem" típusú előadásokat nyomatnak, valamint ezen a héten van az' nagy beiratkozásoknak is az ő napja.
Első hét, nekem kollégiumi szocializálódással telt (alkoholmérgezések sorozata), ennél fogva eidami sajthoz hasonlatos lepel fedi emlékeim tárát arról az időszakról, viszont a "beiratkozás nagy napjára" tisztán emlékszem.
"Reggel 9:30 kor jelenjen meg az xy számú nagyelőadóban, tollal, papírral, valamint egy igazolványképpel felfegyverkezve!" - állt a felvételi tájékoztatóban-
Balázs alkoholgőzös álmából felriad 12 előtt nemsokkal, majd egy "Úbazmeghogyénmekkoraegykreténvagyok!" felkiálltással kipattan az ágyból.
A reggeli kötelező körök (higiéniás eljárások, kávé, cigi) kimaradtak. Előző esti ágy mellé odabacott ruha felkap, igazolványkép elrak, és rohan be oskolába.
Beérek suliba, 3-szor sikeresen rossz helyre nyitottam be, amikor is megtaláltam a termet, ahova nekem be kell(ett volna időben) hatolnom. Beiktattam előtte egy wc látogatást is, és 15 percig erősen gondolkoztam rajta, hogy, ha akarom, ha nem, én most valószínűleg találkozom a "jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."-t megmondó lénnyel. Valami tükröződő felületen (leginkább tükör volt) észrevettem, hogy nem épp a legjobb formámat fogom így első benyomásként prezentálni..
A farmeron elszakadt, erős alkohol, és testszagot árasztok, sáros mindenem, a ruhámon foltokban különböző emberek hányásmintái találhatóak meg, a tenyeremen alvadt vér, és dzsuva keverékéke leledzik. Hajam összevissza, azon is az említett minták. Ezek mellé pedig iszonyatos "holapicsában vagyok?!" mentális állapot társult.
Namindegy, leszarom, egyszer élünk felkiáltással be is lépek az előadóba..
Osonok be, ami igen nehéz volt, mivel kb. 340 hallgatótársam vigyorgott rám a teremből, szemeimmel vadul az első adandó alkalmat kezdtem keresni, hogy leülhessek, közben erőteljesen, repetitíven suttogtam, hogy "elnézést a késésért!".
Persze az első sorban volt már csak hely, középen, a dékánnal szemközt. Fasza volt. Átverekedtem magam vagy 15 emberen, hogy lerakhassam a sejhajomat..
Leülök, majd velem szemben ülő dékán oldalba löki a mellette ûlő, Igen kedves hölgyet, hogy "Segíts neki, alig él a srác!"
A hölgy - akinek tényleg kb. az életmet köszönhetem - elém tol egy indexet kitöltésre.
Annyira nem tudtam a világom, hogy a csík szemeim résén keresztül egyszerűen nem láttam a betűket, és 10 perc igen kínos fejvakargatás, és hümmögést követòen a Hölgyhöz fordultam segítségért:
"Enézést, nem lenni jól, kérem segit nekem most, ezt a szart kitölt, mert nem menni!"
És a sokdiplomás késòbbi kommunikáció tanárnőm töltötte ki a (név, anyja neve, szül. Idő..) rovatokat, ragasztotta be az addigra szarrrágyűrt igazoványképemet, miközben a Dékán Úr, valamint a tanári kar, és az elsò sorban mellettem ülők meghaltak a röhögéstől, és bizonyosan a szagoktól is... jómagam pedig a szégyentől.
Mellesleg ez a Hölgy volt a záróvizsgámon az egyik bizottsági tag..
